Rainy Mad Day

Hello world_

Mit is mondhatnék? Elég régóta foglalkozok blogolással, blogspoton voltam jelen régebben, de mégis úgy érzem, hiába a sok év, most kezdtem csak bele igazán. Az oldalon a személyes kínlódásaim, elmélkedéseim, élményeim mellett még fejtegetek pár témát, de leginkább csak random dolgokat amik éppen eszemebe jutnak. Nem akarom megváltani a világot egyik bejegyzésemmel sem, nem akarom megmondani senkinek sem a tutit, egyszerűen csak... kiírni magamból a gondolataim. Valami ilyesmi céllal vagyok itt.

Navigáció

Rainy Mood 】 【 Song of Storms

Aktuális

-

 

 

Vihar

Kezdjük meg az évet

 

Üdv megint.

Elmúltak az ünnepek, a karácsony, a szilveszter... Szóval mindenkinek boldog mindent és sikerekben gazdag új évet. Vagy ha sikerekben nem is lesz gazdag, legalább legyen jobb, mint a 2020-as év volt. Szerintem már ennyivel is kiegyezik mindenki.

Két ünnep között nem volt dolgozás, mert főnökasszonnyal megbeszéltük, hogy ne legyen. Neki megfelelt, elvégre ő kérdezte tőlünk, hogy akarunk-e dolgozni. Szóval itthon trógeroltunk majdnem két hétig. Aztán jött a plot twist.

Az egész azzal kezdődött, hogy gyógyszert akartunk kiíratni, én is, anyukám is, aztán az asszisztensek pánik üzemmódban ránk hívták a tesztelőket. Komolyan, az én dokim asszisztense még azt is elfelejtette nagy hirtelen, hogy krémet akarok kiíratni, vissza kellett hívnom, hogy légyszi, rakd már fel, tudod, beszéltünk róla... A lényege a dolognak, hogy három teszt után kiderült, hogy jaj, pozitívak lettünk. (Nekem kettő kellett hogy erre rájöjjenek...) Szóval az ünnepi itthonlét után rádobtak egy karanténos itthonlétet is. Mondjuk én az a fajta ember vagyok, akinek nem kell kétszer mondani, hogy maradjon otthon. Egyébként nagy bajunk nem volt, egy kis orrfolyás és fejfájás. Alap dolgok ilyenkor. No, de legalább ezen is túlvagyunk már. 2020 még a végén bepróbálkozott... a mini földrengés után.

Azóta a rend szorgos őrei minden nap jönnek és megnézik megvagyunk-e még. Jobban figyelnek ránk, mint a bűnözőkre, komolyan. Ja, és egy hét után tudtak adni egy piros cetlit is. Teljesen jó, pont időben.

A technikával is meggyűlt ezen időszak alatt a dolgom... Egyik nap véletlenül félrekattintottam gépen és megnyitottam a Visual Studiot. Ebben szoktunk programot írni. Jobban mondva szoktam, mikor még csináltam, most már csak van a gépen "talán jó lesz még valamire" címszó alatt. VS kérte tőlem, hogy hosszabítsam meg a licenset. Ok, nincs semmi probléma, van Microsoft fiók, csináljuk. Mondanom sem kell, nem sikerült, mert valami hibát észlelt. (Microsoft termékeknél csak ismeretlen hiba létezik és a "megoldás keresése az interneten" opció ami megint csak zsákutcába vezet.) De amin a legjobban fogtam a fejem az az volt, amit leművelt, mikor csináltam a fiókot annak idején. Belépek, hogy csináljak MS fiókot... Akarok csinálni? Akarok. Adjam meg a mail címem. Megadtam. Jaj, nem jó, ilyen már létezik. Eh? Soha nem csináltam itt fiókot. Akkor adj jelszó emlékeztetőt. Jaj, nem lehet jelszó emlékeztetőt adni, mert nincs ilyen mail cím a rendszerben. ... Most akkor van vagy nincs?! Komolyan mondom, halálos ez a cég. Erre meg rájött egy lapáttal Yahoo mail, ami kapálózik, hogy lépjek be, mert régen voltam arra és ha továbbra sem használom a címet, akkor törlődik az összes (mind a 0) levelezésem. Kedves Yahoo mail, egyetlen levelet vártam csak életemben arra a címre, azt se tudtad fogadni, szóval szerintem ne erőltessük a dolgot.

Még a szünetek előtt, de sikerült animézni is. Ez már lassan csoda számban megy nálam, de igyekszem. Meg egyébként is, a 2020-as Higurashiról van szó, szóval ez nekem kötelező. Remakenek lett beharangozva, de állítólag a készítők az első x rész kiadása után átnevezték és azt mondták, hogy ez mégse remake. Még jó, hogy tudják mit csinálnak. Vagyis mit csináltak, elvégre a kiadás előtt, már az elkészítés fázisában tudniuk kellett volna mit akarnak, de... én nem szólok bele. Most két opció létezik: vagy tényleg nem tudták eldönteni mit akarnak, vagy az elkészült termék fényévekre állt az eredeti műtől és már nem lehetett remakenek hívni. Mondjuk én sem hívnám annak.

Őszintén? Nehezen írom le, de az én szememben ez a "remake" inkább egy csalódás. Több dolgot átemeletek a visual novelből, de még így is szegényes. Arról nem is beszélve, hogy teljesen eltűnt a sorozat hangulata. Az a Higurashitól már jól megszokott misztikus, titokzatos légkör amitől kitör a frász. Ezt egyáltalán nem éreztem miközben néztem. Pedig (hiába láttam már vagy 100×) az első anime sorozatnál a mai napig érzem ezt, a visual novelről nem is beszélve. Az pedig a csúcsok csúcsa volt, hogy cenzúrát használtak. Cenzúra. Egy Higurashi adaptációban. Elment az eszük. (Vagy csak abban a verzióban volt, amit én láttam? Valamiért kételkedek ebben.) A Kei és Rena között zajló harc pedig inkább egy komédiába illő jelenet volt. Egyszerűen csak néztem és... késztetést éreztem rá, hogy felnevessek. Az elcseszett karakter ábrázolásokat meg ne is említsük. De mégis... egyetlen jó dolog van ebben a sorozatban. Csak egyetlen egy. Az az OP. Az opening valami eszméletlen jó lett a zenével együtt. A openingben több hangulat van, mint az összes négy részben amit eddig láttam. Itt is hagyom, nézzétek meg emberek, tényleg megéri. [Az OP, ami véletlenül jó lett.] De igazából [az end se rossz]. Van egyfajta hangulata.

Mivel most elég sok időm lett hirtelen, úgy döntöttem játszok is egy kicsit. Volt egy játék, aminek a telepítője már eléggé régóta a külsőn hevert, gondoltam előszedem, mert miért ne. Ez a játék az Astebreed volt. Egy indie shoot-'em-up játékról van szó. Igazából... álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. De tényleg, teljesen megnyert. A látvány, a zene, a jelenetek, a játékmenet, minden. Egyetlen bajom van csak vele, hogy nagyon rövid. Mire feleszméltem, már ki is játszottam. Meg kell jegyezni, borzalmasan fájt a fejem miközben az utolsó pályákat csináltam, de kíváncsi voltam a végére. Ez egy olyan játék, amit csak ajánlani tudok a műfaj kedvelőinek.

Itt hagyom a trailert, csak mert epic:

 

Ahogy írtam, az Astebreed elég rövid volt, így jutott idő másra is. Réges régen, még a régi gépen volt egy játék... amit nem tudtam befejezni. Elvesztek a mentéseim, meh. Ez volt a Fire Emblem: Shadow Dragon (DS). Ez egy középkori fantasy stílusú stratégiai játék amiben mindig valakivel háborúzunk valamiért. Most valahogy megint késztetést éreztem arra, hogy megpróbáljam. Tetszett a történet meg Marth jelleme, szóval nekiálltam. És ha én egyszer nekiállok Fire Emblemet játszani... Akkor ott napokig tartó maratonokra kell számítani. Valamiért ha felveszek egy FE játékot, akkor nem tudom könnyen lerakni. Lehet azért tart nekem olyan sokáig a játék ezzel a sorozattal, mert megpróbálok mindig mindenkit életben tartani. Úgy könnyen megnyerek egy csatát, ha közben feláldozom a gyengébb egységeket, de... nem akarom feláldozni őket. Persze ezzel megnehezítem a saját életem is, mert miért ne.

Történt rajzolás is. Különösebb kommentet most nem fűznék hozzájuk, ez az "én megpróbáltam" csomag.

   

 

Hirtelen azt hiszem csak ennyit tudok írni most. Reméljük jobb lesz idővel a helyzet, az év. Közben pedig mindenki vigyázzon magára.

- Yui

2021.01.07. 13:30, Yui
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!